Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Anya beszélnünk kell! I.

2008.10.22

Anya beszélnünk kell! I.

Vannak dolgok, amiket egy anya-lánya kapcsolatban mindenképpen meg kell beszélni. Jó hogyha mindkét fél ismeri a másik véleményét, esetleg segítik egymás döntését. A te esetedben inkább neked lesz szükséged tanácsokra egy-egy dologban, éppen ezért jó, hogyha édesanyádnak elmondod (vagy legalábbis megpróbálod megosztani vele).

 

Anya, megjött a menstruációm…
Néhány lány kész tragédiának éli meg azt, hogyha megjön a menstruációja, és ezt az információt tudatnia kell az édesanyjával. Itt nem is az a probléma, hogy el kell mondaniuk, hogy megjött a menzeszük, hanem az, hogy ezt milyen tálalásban adják elő az édesanyjuknak.
Nos, mindenek előtt, hogyha tudod, hogy anyukád pletykás és ha az információ megtudása utáni másnap már a fél falu/város erről beszélne, akkor még a beszélgetés előtt szögezd le, hogy ez egy olyan dolog, ami csak rád meg őrá tartozik, és nem szeretnéd, hogyha mások ezen csámcsognának, pláne nem, mondjuk a fiú osztálytársaid. Ha nagyon nyomatékosítani szeretnéd a szavaidat, akkor a beszélgetés végén is mondhatod neki, hogy ez csak a kettőtök dolga. Na de hogyan is mondd el neki? Ebből általában nem kell nagy ügyet csinálni, elég ha egy nyugodtabb pillanatban megmondod, hogy egy fontos közölnivalód van vele. Hogyha apukád is szeretné hallani, akkor kedvesen utasítsd el, ha nem szeretnéd vele megosztani ezt a dolgot. Édesanyádnak végül is elég annyit mondanod, hogy: ,,Anya, figyelj! Megjött a menstruációm, így a későbbiekben úgy vásároljunk betétet/tampont, hogy nekem is legyen!``
Ha szeretnéd megemlítheted, hogy a vérzésed szerinted milyen erősségű .Ez azért számít egy kicsit, mert mondjuk mi van akkor, ha édesanyádnak extra nagy betét vagy tampon kell, de neked egyelőre  elég egy normál méretű is? Ha alhasi fájdalmaid vannak, azokat is érdemes megosztanod az édesanyáddal, hiszen ő tudja, hogy melyik gyógyszer jó ezen fájdalmak csillapítására, megszüntetésére. Természetesen, hogy hogyan, milyen szöveggel mondod el, hogy megjött a menstruációd te döntöd el, itt csak egy példát írtunk le, hogy megkönnyítsük azoknak  a dolgát akiknek fogalmuk sincsen, hogy hogyan is fogjanak neki egy ilyen beszélgetésnek.

 

 

Anya, fogamzásgátló tablettát szeretnék…
Ez a probléma egy kicsit kényesebb a megszokottnál, hiszen egy anyának rögtön az jut az eszébe, hogy a lánya le akar feküdni valakivel a közel jövőben. Itt az időzítés is számít, mert egy ilyen dolgot nem érdemes vásárlás közben megtárgyalni, vagy egy fáradt túlhajszolt nap után este 10 óra körül berontani édesanyádhoz ezzel a kéréssel. Fontos, hogy édesanyád nyugodt legyen, mert akkor kevesebb az esélye egy esetleges lereagálásnak, veszekedésnek. Talán a hétvége a legjobb alkalom arra, hogy felhozd a témát. Ilyenkor mindenki sokkal nyugodtabb, még te is, nem kell a sulira, a munkahelyre koncentrálni olyan nagymértékben, mint hétköznap. Elég, hogyha annyit mondasz, hogy: Anyu! Tudod már régóta együtt vagyok xy-al, nagyon szeretjük egymást…mégis úgy gondoltuk, hogy egy idő után jó lenne egy ,,magasabb szintre`` emelni a kapcsolatunkat. Gondoltunk a védekezésre, és mi úgy döntöttünk, hogy a fogamzásgátló tabletta a legmegfelelőbb módszer. Éppen ezért szeretnék veled beszélni, hogy írattassunk fel a nőgyógyásszal.`` Az első reakció biztos, hogy nem kitörő öröm lesz az édesanyád részéről, hiszen sok anyának nehéz felfognia, hogy a lánya már felnőtt, nem az ő szoknyája mellett akar lenni, hanem fel akarja fedezni a világot, ezen esetben az erotikát. Éppen ezért próbáld meg te is megérteni az aggodalmát, és hogyha először nem-et mond a gyógyszer felirattatására, akkor ne hisztizz, ne vágd be a durcát, mert azzal csak azt bizonyítod be a számára, hogy még mindig gyerek vagy, nem érettél meg sok dologra, pláne nem a szexualitás megkezdésére. Inkább, hogyha ellenzi a dolgot, akkor próbálkozz egy későbbi alkalommal, hátha több sikerrel jársz. Ha végképp nem akarja megengedni a dolgot, és segíteni sem akar a fogamzásgátló megszerzésében, akkor ha úgy gondolod, megemlítheted neki, hogy a gondokat megelőzni kell, éppen ezért szeretnéd a fogamzásgátló tabletta megkezdését, mert hogyha elkap a barátoddal mondjuk a hév, akkor már nem lehet mit tenni, inkább legyél védve a terhesség ellen. Persze azt az igen erős beszólást is bevezetheted, hogy: ,,Ha nem akarsz nagymama lenni, akkor megveszed.`` Csak ezzel lehet, hogy még jobban felbosszantod a szülőt. Éppen ezért, a beszélgetés előtt próbálj meg észérveket felsorakoztatni magadban (vagy akár le is írhatod őket), hogyha nem neked kedvezne a sors, attól még tudd valahogyan meggyőzni az édesanyádat arról, hogy neked szükséged van rá.

 

  

 

Anya, már nem vagyok szűz…     
Ezt a szüzesség dolgot nem vagy feltétlenül köteles megosztani az édesanyáddal, csak hogyha te szeretnéd. Ámde, ha rákérdez a dologra, akkor jobb, hogyha őszintén, nyíltan válaszolsz neki. Hogyha a részletek is érdeklik, de számodra kellemetlen a kérdések hada, akkor mondd meg neki, hogy zavarban vagy, egyelőre érje be ennyi információval, amennyit elmondtál, egy kicsit később ha úgy gondoljátok, akkor majd folytatjátok a beszélgetést. Ha semmiféleképpen nem akarsz tovább a témáról foglalkozni, akkor azt is mondd el neki. Persze ne úgy, hogy: ,,Hagyjál már békén!`` Mert ezzel őt is csak felidegesítheted, azt hiheti, hogy valami titkolnivalód van előtte. Inkább próbálkozz egy olyannal, hogy: ,,Nem szeretnék róla többet beszélni!`` Ugye mennyivel másképp hangzik a két mondat?  Minden esetre, nem vagy kötelezhető arra, hogy elmondd édesanyádnak magadtól, hogy nem vagy szűz. Ám, egy dolgot mindig elfelejtenek a tinédzserek! A szülők is voltak tinik, akár csak te, vagy én, vagy ő. Ők is tudják, hogy egy idő után a párkapcsolat tagjai nem sakkozni járnak össze. Éppen ezért, legalább ha rákérdeznek a dologra, akkor legyél őszinte. De, ha te szeretnéd előadni otthon a ,,nagy hírt``, akkor azt kíméletesen tedd meg, mert előfordulhat, hogy mondjuk anyukádat rosszul érinti az egész, a helyzetet netalántán rosszul fogja kezelni. Ezért, lehetőleg ne csak berohanj a szobába mondjuk, és kiáltsd el magad, hogy: ,,Anya, anya képzeld nem vagyok szűz!`` Ezt biztosan nem értékelné pozitívan egyik édesanya sem. Inkább várj ki egy nyugodtabb pillanatot, és mondd el édesanyádnak, hogy egy idő után az emberek továbblépnek egy kapcsolatban, ez nálatok is bekövetkezett, természetesen védekeztetek. A védekezést feltétlenül említsd meg, akár megkérdezik, akár nem! Ez a legfontosabb talán egy szülő számára, hogy a lánya ne legyen tizenévesen anyuka.

 

 

 

 

Anya, terhes vagyok…
Valamikor az ember lánya későn veszi észre, hogy egy jól sikerült éjszakán nem védekeztek. Ez nem is olyan nagy baj, ha hamar észreveszi, és még be tudja venni a sürgősségi tablettát. De mi van akkor, ha csak a menstruáció kimaradásával tűnik fel a kedves csemetének, hogy hiba van a szerkezetben? Ilyenkor minden esetben szólni kell a szülőnek. Lehet, hogy leszid, de hidd el, számára inkább az lesz a legfontosabb, hogy ha nem szeretnéd a babát megtartani, akkor az úgy is legyen. Jobb, hogyha szólsz neki, még ha nem is vagy biztos a dologban, minthogy később dudorodni kezdjen a pocakod. Az eszedbe se jusson, hogy a gyereket titokban megtartod, és majd te magad egyedül a világra hozod! A szülőket a fiatal lányuk terhessége rosszul szokta érinteni, többségük segít a problémát megoldani, nem kerít nagy feneket az ügynek, mert úgy gondolják, hogy a gyereknek elég nagy tanulság volt a terhesség ahhoz, hogy megtanulja a védekezés fontosságát. A szülőknek talán jobb, hogyha kertelés nélkül a lényeget elmondod: ,, Nem védekeztünk, azt hiszem terhes vagyok.`` Az ilyesmit nem kell túlragozni, inkább cselekedni kell mindenek előtt.

Természetesen mindenki maga dönti el, hogy mit és hogyan oszt meg a szülőkkel. A fent említett példabeszédek csak segítségül szolgálnának azoknak, akiknek semmilyen ötletük nincs. Ha te úgy érzed, hogy te jobban elő tudod adni otthon a beszélgetést, akkor sincsen semmi baj, nem kell feltétlenül úgy előadni a beszélgetést, ahogyan itt le van írva.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szia

(kitty, 2010.12.27 15:41)

nagyon jo az oldid ha szeretned az enyemet is megnezheted


www.thirteen.eoldal.hu