Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ezt gondolják a szülők!

2008.10.17

Kamaszodik a gyerek

Az utóbbi években felgyorsult a fiatalok testi fejlődése, és egyre jobban eltolódtak a fejlődési korszakok, sőt újak születtek. Megjelent a kiskamasz fogalom. A kilenc-tízéves korosztály sok hasonlósággal, és még több eltérő tulajdonsággal rendelkezik, mint a nagykamaszok.

Szülő szempontjából ez az időszak hasonlít ahhoz, amikor csemetéje még a pólyát rugdosta. Akkor meg kellett tanulnia gyermeke viselkedését megérteni. Most azonban újra kell tanulnia. A kiskamasz ugyanis már nem mindig osztja meg szüleivel élményeit, örömeit, bánatait, félelmeit. Viselkedésében már feltűnnek a családtól való leválás első, korai jelei.

Sok kislány már kilenc-tíz éves korában menstruál, ám lelki fejlődése nem tart lépést a testivel. Mégis sok mindenben előbbre járnak a lányok, mint a fiúk. Fokozottan érdeklődnek a másik nem iránt. Legyen az osztálytárs, a szomszéd fia vagy híres popénekes. Hódító udvarlókról, szerelmes csábításról ábrándoznak. A fruskák olyan topot, miniszoknyát, pulóvert viselnek, mint a felnőttek, és csapatokba verődve kuncognak a világon az óra előtti szünetekben, vagy tanítás után hazafelé. Életük kis-nagy eseményeit a barátnőkkel beszélik meg, a mamának nem vagy csak nagyon keveset mesélnek.


A fiúk, lelkük mélyén, már értékelik a lányok ”női" bájait, de kifelé zavartak, szégyenlősek. Barátaikkal készülnek megváltani a világot. Természetesen a lányokat is kitárgyalják egymás között. Udvarolgatnának már, de olyan „ciki”, ha röhögnek a haverok. Ezért átmennek agresszívba, gúnyosba. Gyakran még otthon is.


Nem enged közel

A szülőnek mégis éreznie kell, mikor, hogyan, és miről kell beszélgetni csemetéjével. Ezt azonban erőltetni nem lehet, mert garantált a visszautasítás, a „hagyjál békén”, a „nincs semmi bajom” – válasz. Sokkal több időt kell szánni a gyerekre, hogy megnyíljon. Odaülni mellé, és számos feleslegesnek tűnő dologról is beszélgetni, hogy végre kinyissa titkos kis dobozát, és elmondja örömét, bánatát.


A türelem mellett érdemes a gyereket érdeklő családi programokkal kísérletezni. Mindez talán segít átvészelni ezt a nem könnyű időszakot. Hiszen ez után jön még a nagykamaszkor, amely legalább ennyi, ha nem több problémát hoz majd.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.